| Jacked | Dátum: Hétfő, 2015-08-17, 7:41 AM | Üzenet # 1 |
 Dream Guide
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 57
Állapot: Offline
| Alvás és álom
Az alvás látszólag az ébrenlét ellentéte, mégis sok közös van a két állapotban. Amint az álmaink mutatják, alvás közben is gondolkodunk, az álomban történő gondolkodás azonban több szempontból is különbözik az ébrenléti gondolkodástól. Alvás közben emlékképeket is kialakítunk, amit már csak abból is jól tudunk, hogy néha emlékszünk álmainkra. Az alvás nem teljesen nyugodt: vannak akik járkálnak álmukban. Az alvó ember nem teljesen érzéketlen a környezetére sem: A szülők azonnal felébrednek gyermekük sírására. Sőt még azt sem mondhatjuk, hogy az alvás alatt minden tervünkről le kell mondanunk: Sokan el tudják határozni, hogy egy adott időpontban felébrednek, és fel is ébrednek.
A kutatók az alvás sok vonatkozását vizsgálták. Tanulmányozták az alvás és ébrenlét normális ritmusát, az alvás mélységét az éjszaka különböző szakaszaiban és az egyéni és környezeti tényezőket, amelyek befolyásolják az alvást.
Alvásminták: Az újszülöttek gyakran váltogatják ébrenléti és alvási állapotaikat. A szülők megkönnyebbülésére a nappali két szundítás és az éjszakai hosszabb alvás hamar kialakul. A csecsemő teljes alvásideje az első hat hónapban 16 óráról 13 órára csökken. A felnőttek többsége átlagban 7 és fél órát alszik naponta, de ez az idő széles határok közt változik. Vannak olyan emberek, akik megelégszenek napi 3 óra alvással, sőt vannak akik ennél kevesebbel is beérik. Az alvásminták is személyről személyre változnak. Ismerünk „pacsirtákat“ , akik korán fekszenek és korán kelnek, és „baglyokat“ , akik későn bújnak ágyba és későn is ébrednek (Webb 1975).
Számos testi funkciónk ( testhőmérsékletünk, anyagcserénk, vér- és vizeletösszetételünk) mutat 24 órás ciklusidejű ár-apály jellegű változásokat, a nappal bizonyos szakaszában eláért csúccsal és az éjszaka folyamán tapasztalható minimumértékekkel. Ezek a ciklikus mintázatok egyfajta biológiai órát képeznek, amit napszaki ritmusnak nevezünk. Érdekes, hogy ha az ember olyan feltételek közé kerül, ahol nem észlelheti a nappalok és éjszakák váltakozását, ezeknek a ciklusoknak a természetes periódusideje 25 óra lesz. Hogy mi lehet ennek az oka csak találgathatunk. Mindenesetre a környezeti jelzések ( elsősorban a nappal és a sötétség váltakozása) szükségesek ahhoz, hogy belső óránkat a körülöttünk lévő világgal szinkronban tartsuk. Vagyis minden nap be kell állítsuk az óránkat, és minden olyan körülmény, ami ezt megakadályozza, vagy megzavarja napi ritmusunkat, megzavarja alvásunkat (Kripke, 1985).
Egy gondosan elvégzett vizsgálatban azt tapasztalták, hogy egy születésétől fogva vak fiatalember napszaki ritmusa 24,9 óra volt. Ebből az következik, hogy az ő nappal-éjszaka ritmusa fokozatosan eltolódott, és gyakorlatilag minden két hétben megfordult. Csak nagy adag serkentő és nyugtató gyógyszerrel tudta fenntartani normális ritmusát - vagyis azt, hogy ugyanakkor kezdődjön az ő számára is az éjszka, mint a többieknek - ahhoz, hogy dolgozni tudjon. Gondos alváslaboratóriumi megfigyelés és ellenőrzés sem bizonyult sikeresnek alvásciklusának megváltoztatására. ( Miles Raynal és Wilson 1977).
Sok embert kínoz az úgynevezett „jet lag“, vagyis az a jelenség, hogy az egyik időzónából a másikba átrepülve felborul a normális napszaki ritmus. A belső időzítők, amelyek az alvást és az anyagcserét szabályozzák, az új világosság-sötétség viszonyok miatt „kiesnek a ritmusból“, és több nap is eltelhet addig, amíg valaki hozzászokik az új ütemezéshez. Az átrepüléást követő fáradtság és álmosság nem csupán az utazás nehézségeinek köszönhető: az ugyanilyen fáradságos, de észak-déli irányú repülés nem okoz ilyen jellegű panaszokat.
Az alvás mélysége: Sok ember pillanatok alatt fel tud ébredni, másokat igen nehéz felébreszteni. Az 1930-as években elkezdődött kutatásokban ( Loomis, Harvey és Hobart, 1937) érzékeny eljárásokat dolgoztak ki mind az alvás mélységének mérésére mind annak meghatározására, hogy mikor álmodunk ( Dement és Kleitman, 1957). Ez a kutatás olyan eszközöket használ, amelyek lehetővé teszik az alvás alatti spontán agyi elektromos aktivitás fejbőrön keresztüli mérését és az alvás alatti szemmozgások regisztrálását. Az elektromos feszültség változások, vagyis az agyi elektromos hullámtevékenység grafikus rögzítését elektroencefalográfiának vagy EEG-nek nevezzük.
Az alvás öt szakasza: Az agyi elektromos hullámok mintázatának elemzése szerint az alvás során ötféle szakasz fordul elő: az alvás négyféle mélységi szintje és egy ötödik szakasz, amelyet gyors szemmozgásos, azaz REM- (rapid eye movement) szakasznak neveztek el. Ez utóbbi szakaszban jelennek meg rendszerint az álmok. Amikor az ember becsukja a szemét és ellazul, az agyi elektromos hullámok szabályos alakúvá válnak, másodpercenkénti 8-10 rezgéssel. Ezeket nevezzük alfa-hullámoknak. Az alvás1. szakaszában az EEG-hullámok szabálytalanabbaká válnak, csökken illetve eltűnik az alfa-hullám. a 2. szakaszban úgynevezett alvási orsók jelennek meg, amely rövid, 12-16 Hz-es, az alfánál kicsit sűrűbb hullámok. Az EEG amplitúdója időnként megnő, majd újból lecsökken. A még mélyebb 3. és 4. szakaszban (1-2 Hz-es) hullámok jellemzikl, amelyeket delta-hullámoknak nevezünk. Az alvás 3. és 4. szakaszában az alvót általában nehezen lehet felébreszteni , de felébredhet valami személyes dologra, például egy ismerős nevére vagy gyereksírásra. Nem feltétlenül vezetnek azonban felébredéshez a kevésbé személyes zavaró tényezők, például az erős hangok.
Körülbelül egyórányi alvás után a felnőtt embernél sajátos változások lépnek fel. Az EEG nagyon aktívvá válik (akár gyorsabbá, mint ébrenlétkor), de a személy nem ébred fel. Ehelyett gyors szemmozgások rögzíthetők a szemek közelében elhelyezett elektródákról. Ezek a szemmozgások annyira kifejezettek lehetnek, hogy a csukott szemhélyon kívülről is láthatóak. Ezt a szakaszt nevezték el REM-alvásnak, a többit pedig nem REM- (NREM-) alvásnak.
Ezek a szakaszok az éjszaka folyamán változnak. Az alvás NREM-szakaszokkal kezdődik, és több alvásciklusból áll, amelyek mindegyike tartalmaz néhány REM- és NREM-szakaszt. Egy 8 órás alvás alatt általában 4 vagy 5 különböző REM-periódus van, és esetleg egy rövid felébredés a reggel közeledtével.
Az alvásciklusok mintázata az életkorral is változik. Az újszülöttek például alvásidejük felét REM-alvással töltik. Ez az arány 5 éves korra 20-25 százalékra csökken, és ezen a szinten marad egészen idős korig, amikor tovább csökken 18 százalékra vagy még kevesebbre. Az idősebb emberek alvásidejéből kevesebb esik a 3. és 4. szakaszba. (néha ezek el is tűnnek), és gyakrabban, valamint hosszabb időkre ébrednek fel. Úgy tűnik az öregedéssel egyfajta természetes álmatlanság is jár. ( Gillin, 1985).
A REM- és NREM-alvás legalább annyira különbözik egymástól, mint mindketó az ébrenléttől. Sőt egyes kutatók a REM-et nem is alvásnak tekintik, hanem inkább az ébrenlét és az NREM-alvás melletti további létállapotnak.
Az NREM-alvás alatt a szemmozgások lényegében szünetelnek, a szívritmus és a légzés lassul, jelentősen ellazulnak az izmok, és az agy anyagcsere-sebessége 25-30 százalékkal csökken azébrenléthez képest. A REM-alvásban ezzel szemben 10-20 másodperc hosszúságú szakaszokban gyors szemmozgások jelennek meg, a szívverés gyorsabbá válik és az agy anyagcsere-sebessége gyorsabb, mint ébrenléti állapotban. A REM-alvás alatt emellett szinte teljesen bénák vagyunk - csak a szív, a rekeszizom, a szem izmai és a simaizmok (amilyenek a belekben és a vérerekben vannak) kímélődnek meg. Összefoglalva, az NREM-alvást üres agy jellemzi ellazult testben, míg a REM-alvást látszólagos ébrenlét a gyakorlatilag bénult testben.
Fizológiai adatok azt jelzik, hogy REM-alvásban az agy nagymértékben el van vágva érzékelő- és mozgási csatornáitól; a test más részeiből érkező ingerek nem juthatnak be az agyba, és nincs motoros kimenet sem.
Mindazonáltal az agy nagyon is aktív a REM-alvás alatt, ami az agytörzsből eredő óriásneuronok spontán kisüléseinek következménye. Ezek a neuronok elérik az agy szemmozgásokat és motoros kimeneteket vezérlő részeit. A REM-alvás alatt tehát az agy azt „érzi“, hogy a járásában és a látásában részt vevő idegsejtek aktívak, bár a test maga ezeket a tevékenységeket nem végzi (Hobson 1989).
A REM-alvásból felébresztett emberek szinte mindig arról számolnak be, hogy éppen álmodtak, az NREM-alvásból felébresztetteknek viszont csak 30 százaléka állítja ugyanezt. A REM-alvásból felébresztettek álmai általában vizuálisan élénkek, furcsák és logikátlanok - azt az élménytípust képviselik, amit tipikusan az „álom“ szóhoz szoktunk kapcsolni. Az NREM-álmok ezzel szemben jobban hasonlítanak a nappali gondolkodáshoz, nem annyira vizuálisak, nem annyira érzelmileg telítettek, mint a REM-álmok, és sokkal inkább összefüggenek a nappali történésekkel. a REM- és NREM szakaszokban tehát a mentális tevékenység eltér egymástól, amit az álom fajtája ( bizarr, illogikus illetve gondolkodó) és az álombeszámolók gyakorisága (szinte mindig, illetve csak alkalmanként) jelez.
Észre kell vennünk azonban, hogy az álom csak akkor válik tudatossá, amikor felébredtünk. Ha ilyenkor a figyelmünket az álomra irányítjuk, és erőfeszítést teszünk az álom emlkezetbe idézésére, egy részét fel tudjuk idézni. Másrészt álmaink átmenetiek, és gyorsan elhalványulnak, sokszor hiába tudunk arról, hogy álmodtunk, annak tartalma már végleg elvész.
Ha emlékezni akarunk álmainkra, készítsünk ágyunk mellé papírt és ceruzát. Mondogassuk magunkban, hogy fel akarunk ébredni, amikor álmodunk. Amikor tényleg felébredünk, azonnal próbáljuk meg a részleteket felidézni és papírra vetni. Ha az álmok felidézése javult, keressünk bennük jellegzetes mintákat. Húzzunk alá minden furcsának tűnő dolgo, és mondjuk azt magunknak, hogy ha legközelebb valami hasonló történik, fel fogjuk ismerni, mint az álmodás jelét. A probléma persze az, hogy ezen tanácsok megfogadásával némi alvásidőt vesztünk.
Alvászavarok: A felnőttek mintegy 90 százaléka 6-9 órát alszik naponta, többségük 7 és fél-8 órát. Bár sok ember csak 6-7 órát alszik közülük sokan mutatják az álmosság mérhető jeleit napközben, még ha maguk észre sem veszik: Úgy tűnik, hogy a legtöbb embernek 8-9 órai alvásra van szüksége, hogy napközben ne legyen álmos (Kripke és Gillin, 1985). Alvászavarról akkor beszélünk, ha az alvásképtelenség károsodott nappali teljesítményt vagy túlzott álmosságot eredményez.
Inszomnia: Inszomniának egy gyakori panaszt nevezünk, nevezetesen az alvás mennyiségével vagy minőségével való elégedetlenséget. Az, hogy valaki inszomniás-e vagy sem, szinte mindig szubjektív döntés kérdése. Sok inszomniára panaszkodó ember tökéletesen alszik az alváslaboratóriumban, míg másoknak, akiknek nincsenek ilyen panaszaik, észlelhető alvászavaraik vannak. (Trinder, 1988).
Az inszomnia legfurcsább vonása az, hogy az emberek hajlamosak alváskiesésük idejének túlbecsülésére. Egy olyan vizsgálatban, amelyben egész éjszaka követték olyan emberek alvásfolyamatát, akik inszomniásnak vallották magukat, azt találták, hogy a csoportnak csupán a fele volt ébren fél óránál többet egész éjszaka (Carson, Mitler és Dement, 1974). A gondot valószínűleg az okozza, hogy a felszínes vagy nyugtalan alvást ébrenlétnek érzékelik, vagy sokan valójában csak az ébren töltött időszakokra emlékeznek, és ezért gondolják azt, hogy nem aludtak, mert az alvásról nincs emlékük.
Narkolepszia és apnoé. Két viszonylag ritka, de súlyos alvásbetegsége, a kóros aluszékonyság (narkolepszia) és az alvási légzészavar (apnoé), az alvás feletti kontroll zavarával jellemezhető. A narkolepsziás személy bármikor elaludhat, akár levélírás, autóvezetés vagy beszélgetés közben. Ha az egyetemi hallgató elalszik az órán, az teljesen normális, ha viszont az előadó alszik el előadás közben az már bizony narkolepsziára utalhat. E betegségben szenvedőknek visszatérő és ellenállhatatlan álmosságrohamaik vannak, és a leglehetetlenebb pillanatokban egyszerűen elalszanak. Súlyos esetekben ez naponta többször is előfordulhat, és néhány másodperctől akár 15-30 perc hosszúságig terjedő alvást is eredményezhet. A narkolepsziások neheze találnak állást a napközbeni álmosság miatt, és veszélyesek is lehetnek, ha autót vezetnek vagy valamilyen gépet üzemeltetnek, amikor a roham bekövetkezik. Körübelül ezer emberből egy szenved súlyos narkolepsziában, de az enyhébb, fel nem ismert esetek száma sokkal magasabb lehet.
A narkolepszia lényegében a REM-epizódok betörése a nappali órákban. A rohamok idején az áldozatok olyan gyorsan REM-állapotba kerülnek, hogy elveszítik izomtónusukat, és összeesnek, mielőtt lefeküdhetnének. Sokan hallucinációs élményekről számolnak be a roham alatt és a valóságot élénk REM-álmok váltják fel. A narkolepszia egyes családokon belül gyakoribb, és arra is vannak bizonyítékok, hogy egy specifikus gén vagy génkombináció hordozza a betegségre való fogékonyságot (Hobson, 1988).
Apnoé esetén az egyén légzése megáll alvás közben. Az apnoés rohamnak két oka lehet. Az egyik, hogy az agy nem küld „lélegzet“ jelet a rekeszizomnak és más légzőizmoknak, így a légzés leáll. A másik ok, hogy a torok felső részének izmai annyira ellazulnak, hogy a légcső részlegesen záródik, ami viszont a légzőizmokat a levegő erőteljesebb beszívására készteti, és ez a légutak teljes elzáródásához vezethet. Az apnoé alatt a vér oxigénszintje gyorsan csökken, ami a veszélyhormonok elválasztását eredményezi. Ez a reakció felébreszti az alvót, hogy újra lélegezzen.
A legtöbb embernek van néhány apnoés pillanata éjszakánként, de a súlyos alvásproblémákkal küzdő embereknek egy éjszaka több száz is lehet. Minden apnoé esetén felébrednek, hogy visszaállítsák a légzést, de ezek az ébredések oly rövidek, hogy általában ennek nincsenek is tudatában. Az eredmény az, hogy az apnoétól szenvedők napi több mint 12 órát töltenek ágyban, és még mindig annyira álmosak, hogy nappal nem képesek normális életvitelre, és még beszélgetés közben is elalhatnak (Ancoli-Israel, Kripke és Mason, 1987).
Az alvási légzészavar gyakori az idős embereknél. Az altatók azzal, hogy megnehezítik a felébredést, megnövelik a fulladásos időszakok hosszát (amikor az agy nem kap kielégítő menyiségű oxigént), ami bizonyos esetekben végzetes lehet. A fel nem ébredés valószínűleg az alvás közbeni halál egyik fő oka.
Tanácsok a jó alváshoz:
Szabályos alvási rend: Jelöljünk ki állandó lefekvési és felkelési időpontokat. Minden este ugyanarra az időpontra állítsuk be az ébresztőórát, és reggel keljünk fel, bármilyen keveset is aludtunk. Nappali alvásainkban is legyünk következetesek. Vagy minden délután aludjunk vagy sohasem. Ha csak alkalmanként szundítunk egyet valószínűleg nem fogunk éjszaka is jól aludni. A hétvégi későn kelés is felboríthatja az alvási ritmust.
Alkohol és koffein: Az erős alkohol lefekvés előtt valószínűleg segít ugyan az elalvásban, de megzavarja az alvási ciklust és reggel korai ébredéshez vezet. Lehetőleg elalvás előtt jó néhány órával már ne igyunk koffeintartalmú italokat, kávét és Colát. Ha mindenáron innunk kell, igyunk tejet. Alátámasztható az a néphit, amely szerint egy pohár meleg tej lefekvéskor elősegíti az alvást.
Lefekvés előtti étkezés: Ne együnk nehéz ételeket lefekvés előtt, mert az emésztőrendszernek többórás munkára lesz szüksége. Ha feltétlenül enni kell lefekvés előtt, akkor csak könnyű ételeket válasszunk.
Testgyakorlás: A rendszeres testedzés jó hatással van az alvásra, de ne végezzünk megeröltető gyakorlatokat lefekvés előtt.
Altatók: Legyünk óvatosak az altatószerekkel. Mindegyikre az a jellemző, hogy megzavarja az alvásciklust, és hosszan tartó használata álmatlansághoz vezet. Egy rosszul átaludt éjszaka nem valószínű, hogy befolyásolja a másnapi teljesítményt, viszont a gyógyszer okozta másnaposság minden bizonnyal.
Relaxáció: Próbáljuk meg elkerülni a stresszkeltő gondolatokat lefekvés előtt, és olyan tevékenységet folytassunk, amelyek a relaxációt elősegítik. Ragaszkodjunk mindennapos, lefekvés előtti szertartásainkhoz, például a meleg fürdőhöz vagy a néhány perces zenehallgatáshoz. Olyan szobahőmérsékletet válasszunk, amelyet kellemesnek találunk, és ezt egész éjszakára állandósítsuk.
Ha semmi sem sikerül: Ha már ágyban vagyunk és nem tudunk elaludni, ne keljünk fel. Maradjunk az ágyban, és próbáljunk meg relaxálni. Ha ez sem sikerül, ésfeszültté válunk, akkor keljünk fel egy rövid időre, és tegyünk valamit, ami megnyugtat és csökkenti szorongásunkat. A fekvőtámasz és hasonló testgyakorlatok annak érdekében, hogy elfáradjunk, nem tartoznak a jó ötletek közé.
Az Álom:
Az álom olyan tudatmódosulás, amelyben az emlékezeti képek és a képzeleti képek időlegesen összekeverednek a külső valósággal. A kutatók még ma sem értik, hogy az emberek egyáltalán miért álmodnak, s jóval kevésbé, miért éppen azt, amit. A kutatás modern módszereivel azonban jó néhány kérdést az álomról sikerült megválaszolni.
Mindenki álmodik? Bár sok ember nem emlékszik reggelente az álmaira, a REM-alvás-vizsgálatok arra utalnak, hogy azok, akik nem emlékeznek, legalább ugyanannyit álmodnak, mint az emlékezők. Ha olyan emberrel találkozunk, aki megesküszik, hogy sosem álmodik, vigyük be egy álomkutató laboratóriumba, ébreszzük fel REM-alvásból és ugyanolyan arányban kaphatunk tőle is álombeszámolókat, mint másoktól. Amikor valaki azt mondja: „sosem álmodom“, ezen azt érti: „nem tudom felidézni az álmaimat“.
A kutatók többhipotézist javasoltak az emlékezés ilyen különbségeinek a magyarázatára. Az egyik lehetőség az, hogy a nem emlékezők egyszerűen nehezebben tudják felidézni álmaikat, mint az emlékezők. Egy másik hipotézis azt sugallja, hogy vannak olyan emberek, akik könnyebben felébrednek a REM-alvás közepén, és ezért emlékeznek több álomtartalomra, mint azok, akik mélyebben alszanak. Az álomra való emlékezés legáltalánosabban elfogadott modellje azt az elképzelést támasztja alá, hogy ebben az ébredés során történtek játszanak döntő szerepet. A hipotézis szerint, ha nem sikerül elterelésmentes ébredést biztosítani az álmodás után, az álomemlékezeti anyag nem konszolidálódik (Koulack és Goodenough, 1976; Hobson, 1988).
Mennyi ideig tartanak az álmok? Bizonyos álmok szinte csak pillanatnyi hosszúságúak. Amikor az ébresztőóra megcsörren, egy teljesen bonyolult álomképpel ébredünk, amelyben - mondjuk - tűz ütött ki, és szirénázó tűzoltóautók rohannak. Mivel ekkor az ébresztőóra még javában csörög, azt gondoljuk, hogy valószínűleg annak a hangja hozta létre az álmunkat. A kutatások azonban azt sugallják, hogy az óra csörgése vagy valamilyen más hang csupán „feléleszti“ valamelyik korábbi összetett emlék- vagy álomképünket. Ennek az élménynek megvan a megfelelője az ébrenléti állapotban is, amikor egy apró jelzés egy olyan gazdag emlékanyagra utal, aminek az elmondása hosszú időt vesz igénybe. A tipikus álom hossza olyan REM-vizsgálatból következtethető ki, amelyben a vizsgálati személyeket a felébresztés után arra kérik, hogy játszák el, amit álmodtak (Dement és Wolpert, 1958). Az álmok lejátszásához szükséges idők megegyeztek a REM-szakaszok hosszával, ami arra utal, hogy az álomban zajló események nagyjából ugyanannyi időt vesznek igénybe, mint a való életben.
Tudják az emberek, hogy mikor álmodnak? Erre a kérdésre a válasz: olykor igen. Az emberek megtaníthatók arra, hogy felismerjék azt, mikor álmodnak , és ez a tudatosságuk nem gátolja meg álmaik spontán lezajlását. Például kísérleti személyeket arra tudtak megtanítani, hogy fordítsanak el egy kapcsolót, amikor azt észlelik, hogy álmodnak (Salamy, 1970).
Néhány ember álmai annyira élénkek, hogy a bennük zajló események valúságosnak tűnnek ( nélkülözik a legtöbb álom bizarr és illogikus jellegét), és az álmodó azt érzi, hogy ébren és tudata birtokában van. Csak felébredéskor veszi észre, hogy valójában álmodott. Az élénken álmodók különböző, álmukban végzett „kísérletekről“ számolnak be annak kiderítésére, hogy álmodnak-e vagy ébren vannak. A holland orvos, van Eeden (1913) az elsők között volt, aki úgy próbálta a kérdést eldönteni, hogy élénk álmaiban olyan cselekvéseket kezdeményezett, amelyek normálisan nem végezhetőek el. Egy későbbi beszámolóban Brown (1936) írt le egy standard kísérletet, amely során felugrott és a levegőben tartotta magát. Ha ez sikerült neki, akkor biztos lehetett benne, hogy álmodik. Brown és van Eeden egyfajta hamis felébredésről számolt be az álomban. Brown egyik álmában például felfedezte, hogy álmodik, és úgy határozott, hogy taxit hív, hogy ellenőrizhesse az eseményeket. Amikor a zsebébe nyúlt, hogy megnézze, van-e pénze, azt gondolta, hogy felébredt. Végül pénzét az ágyában szétszórva találta. Ezen a ponton valóban felébredt, más helyzetben találta magát az ágyában, és természetesen a pénz sem volt sehol.
Képesek-e az emberek befolyásolni álmaik tartalmát? Pszichológusok kimutatták, hogy az álomtartalom bizonyos fokig befolyásolható, ha elalvás előtt valamilyen szuggesztiót adunk, majd megvizsgáljuk az ezt követő álom tartalmát. Egy nagyon alapos vizsgálatban, amely során úgynevezett implicit alvás előtti szugesztiót alkalmaztak, a kutatók azt vizsgálták, hogy az elalvás előtt felvett piros szemüveg befolyásolja-e az álmot. Bár a vizsgálatvezetők nem adtak tényleges szuggesztiót, és a kísérleti személyek nem tudtak a vizsgálat tényleges céljairól, sokan arról számoltak be, hogy képi álmaik vörös színezetűek voltak ( Roffwarg, Herman, Bowe-Anders és Tauber, 1978 ). Egy alvás előtti nyílt szuggesztiót alkalmazó tanulmányban a kísérleti személyeket arra kérték, hogy olyan személyiségtulajdonságokról álmodjanak, amilyenekkel szívesen rendelkeznének. A legtöbb kísérleti személynek volt olyan álma, amelyben a szándékolt személyiségvonás megjelent ( Cartwright, 1974 ).
Az álomtartalom befolyásolásának másik módja az úgynevezet alvás előtti poszthipnotikus szuggesztió. Az e módszert alkalmazó egyik alapos vizsgálatban részletes álombeszámolót sugalltak hipnotikus szuggesztióra érzékeny személyeknek. A szuggesztió után a kísérleti személyek addig aludhattak, amíg REM-alvásból fel nem ébresztették őket. Az álmok egy részében a szuggesztió tematikus mozzanatai anélkül tükröződtek, hogy annak specifikus elemeit is tartalmazták volna, míg más álmok a szuggesztió specifikus elemeit is tartalmazták ( Tart és Dick, 1970 ).
Álomtartalom: Freud elmélete az álmokról, mint megérthető és értelmezhető szellemi tartalmakról, az egyik legkorábbi és legátfogóbb kísérlet volt az álomtartalmak olyan magyarázatára, amely nem folyamodott természetfeletti erőkhöz. Freud az Álomfejtés (1900) című könyvében mutatta be azt az ellentmondásos elképzelését, amelynek értelmében az álmok a vágyteljesítés rejtett kísérletei. Ez alatt ő azt értette, hogy az álmok az egyén ama elfogadhatatlan vágyait és szükségleteit fejezi ki, amelyek elfojtás révén kikerültek a tudatából. Ezek a vágyak azután szimbolikus formában látens (rejtett) álomtartalmak jelennek meg. Freud a cenzor metaforáját használta annak leírására, hogyan alakulnak át a látens álomtartalmak manifeszt (nyílt) álomtartalommá ( vagyis az álom tényleges cselekményét alkotó szereplőkké és eseményekké ). Freud szerint valójában éppen a cenzor óvja meg az alvót, lehetővé, hogy szimbolikusan fejezze ki elfojtott impulzusait, és hogy elkerülje azt a bűntudatot és szorongást, amelyet ezeknek a leplezetlen tudatos megjelenése eredményezne.
A látens álomtartalom manifeszt álomtartalommá való alakítását az „álommunka“ végzi, az a folyamat, amelynek tudattalan rejtett tartalmát úgy kell átkódolnia, hogy az elérhesse a tudatot. Az álommunka azonban néha kudarcot vall, és az álmodót felébreszti a szorongás. Az álom lényegében olyan vágyak beteljesülését fejezi ki, amelyek túl fájdalmasak vagy bűntudatébresztőek ahhoz, hogy tudatosan beismerjük azokat ( Freud, 1933 ).
Az álom kognitív oldalát - azaz a problémamegoldásban és gondolkodásban játszott szerepét - is kezdjük egyre joban megismerni. Bár a kognitív pszichológusok többnyire elutasítják Freud legtöbb elképzelését, azt elismerik, hogy Freud elméletének vannak kognitív vonatkozásai. Freud azzal, hogy a gondolatok szabad asszociáción keresztüli transzformációját hangsúlyozta, messze túlment azon a túlegyszerűsített, de népszerűvé vált elképzelésen, hogy az álomban minden átalakítás a vágyteljesítést szolgálja.
RITA L. ATKINSON, RICHARD C. ATKINSON, EDWARD E. SMITH, DARYL J. BEM PSZICHOLÓGIA KÖNYVE NYOMÁN.
Forrás: tudatos-alom.hu
|
| |
| |
